Tudatosan vagy tudat alatt, de mindannyian a lelki béke és nyugalom állapotát szeretnénk elérni. Ez az a nyugodt és tökéletesen szabad lelkiállapot, amit az emberek többsége gyakran a jogikhoz vagy szerzetesekhez kapcsol, olyanokhoz, akik egyedül ülnek egy távoli, másoktól elzárt helyen, és egész nap imádkoznak vagy meditálnak.
Az igazság azonban az, hogy a lelki békét itt és most lehet elérni és élvezni, még akkor is, ha Ön egy átlagos, hétköznapi életet él, munkával, családdal, és olykor ilyen-olyan problémákkal. Hogyan érheti el a szabadság, béke és nyugalom állapotát? Például így>>>
A lelki béke és a teljes nyugalom megteremtésének és megőrzésének előnyei
A nyugalom a lelki béke alapja. Élesíti az öt érzékszervet: megnyugtatja az elmét, csillapítja az érzelmeket, segít a könnyebb összpontosításban és erőt ad a mentális, illetve fizikai tevékenységek sikeres elvégzéséhez.
Tehát, Ön minél nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb és koncentráltabb állapotban van, annál sikeresebbé válhat az élet minden területén, hiszen megfontoltan dönthet és könnyebben észreveheti a céljaihoz vezető legjobb utat.
A belső béke állapota ugyanis:
- jobb koncentrációs képességhez vezet, ami hatékonyabbá teszi a mindennapi ügyek intézését,
- türelemre, toleranciára és tapintatra tanít,
- segít megszabadulni a stressztől, a különböző aggodalmaktól, és szorongásoktól,
- erősíti a belső boldogság és belső erő érzését,
- hozzásegíti Önt a jobb alváshoz, a nyugodt gondolkodáshoz és a hatékonyságának növeléséhez.
Az egyensúly állapotának megteremtéséhez és megőrzéséhez nyugodt elmére van szükség, ami minden helyzetben tisztább ítélőképességhez vezet.
A belső harmónia közelebb van Önhöz, mint gondolná
A jóga és a meditáció segít felszabadítani a testet, az elmét és a lelket. Már néhány percnyi jóga olyan hatású lehet, mint egy adag friss levegő. Hatalmas energiát képes adni még egy hosszú és mozgalmas nap után is.
Ez az egyik legjobb módja a stresszes és túlterhelt elme megnyugtatásának. A legjobb példát a jógik és a szerzetesek szolgáltatják erre, akik valóban békések. E mozgásformák helyes gyakorlása (egyéni foglalkozásokon, csoportosan vagy otthon) valóban segíthet abban, hogy Ön elérje a teljes béke állapotát. A masszázs pedig, ami szintén nyugtató hatású, segít kikapcsolni az agyat és ellazítani az izmokat.
Bármelyiket is válassza, komoly lépést tehet a stressz elkerülése vagy leküzdése és a teljes belső harmónia megteremtése és fenntartása érdekében.
Ha Ön az igazi szabadságra, békére és nyugalomra vágyik, nálunk mindhármat megtalálja, a jóga, meditáció és masszázs foglalkozásainkon. Szeretne időpontot foglalni? Tegye meg itt.>>>