Ahol a tudomány és a spiritualitás találkozik

Meditációs gyakorlataink és hangtálas foglalkozásaink

meditacio

Meditációs gyakorlataink és hangtálas foglalkozásaink

A meditáció egy ősrégi gyakorlat, amely lehetővé teszi, hogy a gyakorlója uralja az elmét, és tudatosan elérje a tudatalatti állapotának érzelmeit. Mindemellett egy olyan technika, amely csökkenti a stresszt és növeli az általános jóllétet. Hangulatos stúdiónkban többféle formában lehet része ebben a frissítő élményben.

A meditációoktatáson van lehetősége alap- és haladó képzésbe is bekapcsolódni. Alapképzésünk során a meditáció gyakorlati alapjait tanulhatják meg. Személyiségfüggő, hogy ki mikorra lesz képes elérni a haladó szintet. Oktatóink igyekeznek kiscsoportos, személyre szabott módszerekkel segíteni ezt a folyamatot. De lehetőség van kizárólag egyéni foglalkozások igénybevételére is.

A meditációs gyakorlatokkal – többek között – a figyelmi képességet erősítjük. Olyan technikákat sajátíthat el a résztvevő, amely az önmagunk megismerésében is segítséget és támogatást nyújt. De, természetesen ezen kívül számos tematikus meditációs foglalkozást tartanak kollégáink, amelyek közül az optimálisabb verziót kiválasztva (ebben segítséget is adunk) akár személyre szabott, egyéni foglalkozásokra is lehetőséget biztosítunk.

A mozdulatkoncentráció egy igazi újdonságként (kizárólag haladóknak) lehetőséget ad arra, hogy tudásukat egy magasabb szintre emelhessük. A vezető meditációs mesterünk által vezetett tanfolyamunk a hét csakrára épülve, 7×7 alkalmas felkészítést követően egy hosszabb lezáró foglalkozással egybekötve olyan tudást nyújt, amely a gyakorlónak hatalmas lendületet adhat azon az úton, amelyen elindult. Mivel ez egy speciális kihívás, és nem egyszerű elsajátítani, ezért erre a képzésre elsősorban azok jelentkezését várjuk, akik:

  • vagy haladó szinten űzik valamely jóga és/vagy meditációs típust, amely megalapozza ezt a kihívást, és új készségeket építhetünk rá.
  • vagy elvégezték alapozó oktatásainkat és a meditáció oktató javaslata szerint haladó csoportba mehetnek
  • vagy elvégezték alapozó jóga oktatásunkat és az oktató javaslata szerint haladó csoportba mehetnek.

Tematikus meditációs csoport – Meditációs és önismereti foglalkozások

  • Hogyan meditálj? – A meditáció lényege, test tudatosító, test pásztázó meditáció
  • Gondolatfigyelő meditáció – A gondolataink megfigyelésének fontossága, gondolat
    megfigyelő meditáció
  • Feszültségoldó meditáció – Az érzéseink megfigyelésének fontossága, érzés
    megfigyelő meditáció
  • Teremtő meditáció – Hogyan is teremtjük meg a saját valóságunkat?
  • Engedd el a korlátozó hiedelmeidet – Mik azok a korlátozó hiedelmek? Meditáció a korlátozó hiedelmek elengedésének elősegítéséhez
  • Önbizalom növelő meditáció – Mi az önbizalom? Hogyan lehet erősíteni?
  • Önszeretet meditáció – Miért fontos az önszeretet? Önzőség az, ha szereted magad?
  • Szeretetküldő meditáció – A szeretet ereje az emberi kapcsolatokban, konfliktuskezelés a szeretet erejével
  • Tükör meditáció – Mire tükör számodra egy konfliktus? Konfliktuskezelés a tükör törvényének segítségével
  • Hála meditáció – A hála fontossága a mindennapokban
  • Belső gyermek meditáció – Mi a lényege a belső gyermek meditációnak? Hogyan segít a belső gyermek meditáció egy–egy múltbeli esemény elfogadásában?
  • Elengedő-gyász meditáció – Beszélgetés az elengedésről, gyászfolyamatról,
    elengedés meditáció
  • Meditáció alapjai
  • Vonzás törvénye a gyakorlatban
  • Önbizalom, önszeretet, önmagunk elfogadása
  • Konfliktuskezelés spirituálisan

Újdonságunk!

Hangtálfürdő, hangtálas foglalkozásaink:

Tudomány felől közelítve…

Az ősi, majdnem 2500 éves hagyománnyal rendelkező tibeti hangtálakkal történő hangtálfürdő során olyan pulzáló hangokat generálunk, amelyek képesek úgy befolyásolni az agyhullámokat, hogy ezáltal segítik a relaxált nyugodt állapot elérését.

„A hangok hallgatása során az agyhullámok egyre inkább szinkronba kerülnek a hangtál által kiadott hanggal és ez egy egyre mélyebb relaxált állapothoz vezet.  Az ún. hangmasszázs előnye, hogy a hangok könnyen és gyorsan, bármilyen technika alkalmazása nélkül juttatnak el abba a kellemes, ellazult állapotba, amely jótékonyan hat mind a testi, mind a szellemi működésünkre. E módszer hatásosságát Goldsby és munkatársai tudományos szempontból is alátámasztották. Kutatásuk eredményi azt mutatták, hogy a tibeti hangtálakkal történő ‘hang meditáció’ csökkentheti a szorongást, feszültséget és hozzásegíthet a jó hangulat és közérzet kialakulásához.”                                                                          

Czöndör Katalin, Phd: Elménk hatalma a testünk felett – Kiegészítő természetgyógyászati terápiák tudományos megvilágításban

Kiadó:  BioMedical Centrum Kft. 2018                    

 

Újdonságunk!

Meditáció Neurofeedback szenzoros fejpánttal:

Speciális, ún. neurofeedback alapú eszköz támogatásával végzett foglalkozásaink tudományosan megalapozott és mérhető visszajelzést adnak a meditációs képzésben való egyéni haladásról. A speciális fejpánt tudományos alapokra épülve lett kifejlesztve és képes – többek között – az agyi EEG jelekből következtetni a meditáló aktuális állapotára, de további szenzorai figyelik a légzést és a keringés egy-egy lényeges paraméterét is, ezáltal tudományosan képesek vagyunk az eszközzel követni a meditációban való fejlődést. Racionális, eredményorientált beállítottságú személyeknek ezt a típusú meditációt kifejezetten ajánljuk. Alkalmas erős stressz és nyomás alatt állóknak arra, hogy a relaxációs irányú meditációs technikákat azonnali visszajelzéssel, hatékonyan tudják elsajátítani. Kiégés előtt vagy után, menedzsertípusú vagy vezetői munkakörben, nagy felelősség és nyomás alatt a szervezetünk, mentális állapotunk amortizálódik. Ez az új technika segíthet abban, hogy hatékony eszközzel képesek legyünk megfelelni a kihívásoknak, anélkül, hogy idő előtt kiégnénk.

 

neurofeedback meditaciomeditacio

 

Ez az egyedülálló szolgáltatás Magyarországon jelenleg csak nálunk elérhető!

A neurofeedback szenzoros fejpánttal kiegészített meditációt vezető kollégánk neurobiológus, és kutató, aki maga is részt vett EEG alapú neurofeedback rendszerek fejlesztésében. Kutató szemlélettel állt hozzá a területhez kollégáival, és ennek mentén alakították ki ezt a speciális szolgáltatást.

 

 

„Az évek során a szkeptikus hozzáállás szép lassan eltűnt kollégáinkból és belőlem is.

A tudományos visszajelzések végleg megerősítették kutatóinkban azt, hogy a meditáció működik támogató eszközzel és eszköz nélkül is.”

Balassa Tímea
neurobiológus, kutató,
a BioMedical Centrum Kft. tulajdonosa
és ügyvezető igazgatója