Ahol a tudomány és a spiritualitás találkozik

Dr. Czöndör Katalin

Dr. Czöndör Katalin
Megbízott tudományos tanácsadó,
neurobiológus,
mentálhigiénés segítő szakember

Neurobiológusként az idegrendszer működésének kutatása mellett mindig is érdeklődéssel és kíváncsisággal fordultam a lelki működések irányába, törekedve annak megértésére, hogy hogyan hatnak egymásra az idegi, testi és lelki folyamatok.

Több könyvet is írtam különböző természetgyógyászati módszerek kutatási eredményeivel kapcsolatban, amelyek a BioMedical Centrum gondozásában jelentek meg.

A BioMedical Centrum munkatársaival hosszú évek óta számos projektben, fejlesztésekben, tudományos együttműködésekben vettem és veszek részt ma is.

Az új meditációs stúdió indítását lelkesen figyeltem és rendkívül jó kezdeményezésnek tartom, hogy tudományos alapossággal, magas szakmai elhivatottság mellett, tudatosan forduljunk a meditáció felé, amelynek mind fizikai, mint lelki szinten számottevő pozitív hatása van.