Avagy, miért érdemes beépíteni a napi rutinba 50 felett?
Önnek is egyre gyakrabban kell szembenéznie a korából adódó fizikai elváltozásokkal és annak következményeivel? Nincs ezzel egyedül. Az emberi test ugyanis idővel elhasználódik. Egyes kiemelt területeken porckopások és fájdalmak jelentkeznek, amelyekkel ha időben elkezd foglalkozni, pl. rendszeresen senior jóga foglalkozásokon vesz részt, jelentősen csökkentheti a kellemetlen tüneteket, illetve növelheti az általános jólétét.
Mi az a senior jóga és miért érdemes beépíteni a mindennapokba 50 felett?
A senior jóga egy olyan mozgásforma, amelyben összhangba kerül a test, a lélek, a gondolkodás, illetve a világnézet. Akár egy új perspektíva is megnyílhat Ön előtt, ha nem kizárólag csak a fizikai gyakorlatokkal ismerkedik meg.
Miért épp a jóga?
A senior korosztály tagjaként Ön bizonyára az élet számos területén szerzett már tapasztalatot. Azonban, ha csak most szembesült azzal, hogy hogyan is kellene a mozgás területén is kamatoztatni a bölcsességét, akkor a jóga kifejezetten jó választás lehet.
A senior jóga egyik legnagyobb előnye, hogy a testtudatosság, valamint a különböző fizikai- és légzőgyakorlatok úgy vannak kialakítva, hogy bárki biztonságosan elkezdhesse és már az első alkalmak után észrevehető a változást érhessen el.
Ha Ön csak egy olyan mozgásformát keres, ami a fizikai szintű problémák korábbi nehézségeire igyekszik megoldást nyújtani, akkor is jó helyen jár. A senior jóga gyakorlatai kifejezetten úgy vannak felépítve, hogy azok számára is kényelmesen végrehajthatóak legyenek, akik még csak most kezdik beépíteni az életükbe a rendszeres testmozgást.
Kiknek ajánljuk ezt a mozgásformát?
Ha Ön korábban sportolt vagy rendszeresen edzett, akkor pontosan tudja, hogy a heti legalább 2-3 edzés mennyire jót tesz a testnek és léleknek egyaránt.
Ha pedig az élete eddigi részében nem tett tudatos lépéseket ezért, de már érzékeli, hogy egy ideje nem megy olyan könnyen a lépcsőzés vagy már egy egyszerű beágyazás is komoly nehézséget okoz, akkor épp ideje, hogy változtasson.
Higgye el, van élet 50 után is. Ráadásul, van megfelelő mozgásforma is, amivel sokat tehet azért, hogy hosszú távon megőrizze vagy növelje az állóképességét, erősítse és rugalmasabbá tegye az izomzatát és egyszerűen csak jobban érezze magát a bőrében.
A senior jóga mindezt biztosíthatja Önnek, és akár még ettől többet is. Ez a legjobb mozgásforma, ha:
- elmúlt már 50, 60 vagy 70 éves, de lehet akár 100 is, a jóga ugyanis bármilyen életkorban elkezdhető és művelhető,
- eddig nem vagy nem túl gyakran, sportolt és egy kímélő, mégis hatékony mozgásformát keres,
merev izomzattal rendelkezik és szeretne ezen változtatni, - gyengébb fizikummal rendelkezik és szeretné növelni az állóképességét,
- valamilyen mozgásszervi betegséggel rendelkeznek és szeretné erősítő és nyújtó gyakorlatokkal jobb formába hozni az izomzatát, hogy csökkentse a fájdalmat és késleltesse az állapot súlyosbodását,
- szeretne visszanyerni az ideális testsúlyát,
lerövidítené a betegség utáni lábadozás időszakát, - mozgáskoordinációs problémái vannak, amiken javítani szeretne,
- belső szervi, vagy keringési betegség nehezíti a mindennapjait, ezért egy olyan mozgásformát keres, ami hatékonyan edzi a testét, mégsem terheli meg a szívét és a keringési rendszerét,
- memória vagy idegrendszeri problémái vannak,
- jobb közérzetre és testi-lelki feltöltődésre vágyik
- és egy jó közösség tagjai szeretne lenni.
A fenti pontok alapján magára ismer? Akkor jöjjön a BioMedical Centrumba és tapasztalja meg a senior jóga pozitív hatásait!